Megérkezett a második repülőgép-hordozó, amelyet az Egyesült Államok a kereskedelmi forgalom védelmére küldött a Közel-Keletre - közölte csütörtökön az amerikai hadsereg, amely intenzív csapáskampányt folytat a jemeni húszi lázadók ellen.
Az amerikai haditengerészet két pilótája szerencsésen megmenekült, miután repülőgépük lezuhant a San Diego-öböl közelében. A katonai hatóságok közlése szerint mindketten jó állapotban vannak, és jelenleg orvosi megfigyelés alatt állnak - tudósított az USA Today.
Az Egyesült Államok haditengerészete bejelentette, hogy az USS Harry S. Truman repülőgép-hordozó összeütközött egy kereskedelmi hajóval Egyiptom partjainál. A baleset során személyi sérülés nem történt, és a hadihajó is biztonságos állapotban van.
Az Egyesült Államok haditengerészete két új repülőgép-hordozó nevét jelentette be, amelyeket két korábbi elnökről neveznek el. Carlos Del Toro haditengerészeti miniszter közlése szerint a Gerald R. Ford-osztályú hajók a USS William J. Clinton (CVN 82) és a USS George W. Bush (CVN 83) nevet kapják. Ez az első alkalom, hogy két, még élő elnökről haditengerészeti hajót neveznek el - közölte az Amerikai Haditengerészet sajtóosztálya.
Az Egyesült Államok haditengerészete sikeresen hárított el több támadást az Ádeni-öbölben, miközben három amerikai kereskedelmi hajót kísért. A USS Stockdale és a USS O'Kane rombolók több különböző típusú fegyvert, köztük ballisztikus rakétákat is megsemmisítettek, amelyeket feltételezhetően a jemeni húszi lázadók indítottak. Az incidens során sem a kereskedelmi, sem a haditengerészeti egységek nem szenvedtek kárt - számolt be a CENTCOM.
Az Egyesült Államok új stratégiát dolgoz ki a kínai fenyegetés ellensúlyozására az Indo-csendes-óceáni térségben. A terv középpontjában a nagy mennyiségben, könnyen és olcsón gyártható hajóelhárító fegyverek felhalmozása áll - tudósított a Reuters.
A múlt hét során futott végig a nyugati médiában a hír, hogy menesztették az amerikai haditengerészet egyik kapitányát, Cameron Yaste-et. A tengerész azzal vált ismertté, hogy minimum kellemetlen lövöldözős fotókat osztott meg a közösségi médiában, most azonban nagyon úgy fest, ennél sokkal nagyobb a baj - közölte a Business Insider.
Nagyjából négy hónappal ezelőtt vírusként terjedt el az interneten egy fotó, amin az amerikai haditengerészet egyik kapitánya lövöldözik meglehetősen érdekes módon egy gépkarabéllyal. A bakinak meg is lett az eredménye: a Military.com értesülései szerint menesztették a kapitányt a pozíciójából.
Az Egyesült Államok vezérkari főnöke szerint enyhült a közel-keleti konfliktus eszkalációjának veszélye, de Irán továbbra is jelentős kockázatot jelent a térségben - közölte a Reuters.
Az amerikai haditengerészet egyik vadászpilótája történelmet írt, amikor győzelmet aratott egy légi harcban. Az esemény azért különösen jelentős, mivel amerikai női vadászpilóta még soha nem ért el ilyen diadalt - írta meg a CNN.
Az amerikai haditengerészet legújabb fejlesztésű rakétája, a Standard Missile-6 (SM-6), sikeresen elfogott egy célt a Valiant Shield 24 nevű hadgyakorlat során a csendes-óceáni térségben. A Raytheon vállalat július 18-i közleménye szerint a teszt során az amerikai hadsereg új rakétavédelmi radarja és tűzvezető rendszere irányította a rakétát - írta meg a Defense News.
Az amerikai haditengerészet két fontos egysége, a 147. csapásmérő vadászszázad (VFA) és a 30. flotta logisztikai többfeladatú repülőszázad (VRM) hamarosan megérkezik a japán Ivakuni légibázisra - számolt be a NavalNews.
Az Egyesült Államok megkérdőjelezhetetlenül a világ vezető haditengerészeti hatalma, ennek ellenére Washingtonnak szembesülnie kellett azzal, hogy a világ legnagyobb repülőgép-hordozó flottája ellenére még sincs elegendő ezekből a hadihajókból – írja a Nikkei Asia.
A jemeni húszi lázadók bejelentették, hogy el fogják süllyeszteni az amerikai haditergerészet USS Theodore Roosevelt repülőgép-hordozóját, ha az belép a Vörös-tengerre.
Az interneten keringő hírek szerint a Google Maps-en egy különleges objektum tűnt fel, amely az amerikai hadsereg legújabb tengeralattjáró drónja lehet. Az észlelés helyszíne a kaliforniai Port Hueneme haditengerészeti bázis, ahol a Manta Ray névre keresztelt pilóta nélküli víz alatti jármű (UUV) látható - írta meg az USA Today.
India arra készül, hogy hatalmas fejlesztésekkel építse meg a világ egyik legerősebb haditengerészetét. Az ambiciózus tervekben akár öt vagy hat repülőgép-hordozó megépítése is szerepel – írja a South China Morning Post.
Hatalmas az emberi és technikai veszteség.
Gyorsítanák a gyártást.
Mit várhatunk ebben a konfliktusban?
A brent ára a 100 dollárt is elérheti.
92 milliárd forinttal csökkent a magyar agrárium hitelállománya, ami 10 éve nem látott mértékű csökkenést jelent.